Iskolai események a tanévben (2017-2018)

  • Ez az Étrend tényleg a jövőnek épül…

2017. december 4-én Várhelyi Miklós meghívására, a csepeli Szamos Mátyás Szakgimnázium és Szakközépiskola adott otthont a Séfklub tizenegyedik alkalommal megrendezett „Chef workshop” című projektjének. A kóstolással egybekötött lepény-, és gyümölcslé kóstolót, Sellei Krisztián (a GasztroPrémium Kft. kereskedelmi vezetője), valamint Csipak Tamás (az Eszes Família Kft. képviselője) prezentálta.

A majdnem egy éve megújult vezetés, mert szakítani a hagyományokkal és egy baráti klubbá formálta az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének gyűléseit, ahol nagy hangsúlyt kap a szakmaiság, mégis egy igazán fiatalos, vidám hangulattal szembesül az, aki csatlakozik abba. Ennek a bátor és radikális újításnak meg is lett a köszönete, hiszen a tavalyi pangás után, minden hónapban új belépőkkel gazdagodik a mára már száz feletti tagsággal bíró egyesület. Ez a siker önmagáért beszél.

A mostani Chef workshop keretében az érdeklődők megismerhették a GastroPrémium kft. által forgalmazott „a Lepény”-t, melyet Bálint Edit és Béres Szilvia álmodott meg, és amely több, mint 10 féle ízben kapható, kellemesen ropogósra sült, kézzel nyújtott finomság. Ez a kényelmi termék igazán jól illik egy pohár sör, vagy bor mellé, de a street food térhódításával a termék, a piaci igényeknek is kiválóan megfelel, hiszen pár perc alatt elkészíthető. Valamint, igazodva a mai kor igényeihez, néhány ízben létezik gluténmentes változata is.

Ezt követően az Eszes Família Kft. képviseletében Csipak Tamás mutatta be a forgalmazott termékeit. Megismerhettük a konyhakész, tisztított és darabolt gyümölcshúsoktól, a hetekig elálló gyümölcslevekig tartó szortimentet. Ez utóbbinak érdekessége, hogy nem adnak tartósítószert a termékekhez, az eltarthatóságról a technológia gondoskodik.

Végül a Séfklub elnöke, Asztalos István ismertette a tagsággal az elmúlt egy hónap eseményeit. Bemutatta a Séfklub január 11-ei „Pályázz és nyerj” című díjkiosztó ünnepségének tervezetét, mely a Budapesti Gazdasági Egyetem Markó utcai aulájában kerül megrendezésre.

Beszélt az Egyesületet ért hamisságokra épülő alaptalan támadásokról, valamint hangsúlyozta, hogy mára már a szakmában dolgozók, ténylegesen működő, és valódi szakmai szervezetként tekintenek az Étrend egyesületre. Melynek komoly ereje, hogy a teljesség igénye nélkül, 11 Séfklub workshopot tartottak az idei évben, valamint a legutóbbi Meló után! című videójukat 19 ezren nézték meg a legnagyobb közösségi portálon, és az Egyesülettől független, de mégis ahhoz szorosan köthető Oldalas magazin látogatottsága is közel 15 ezer havi szinten. Éppen ezért az elnök kiemelte, hogy hasonló eredmények és valódi hatékonyság híján a negatív hangok jobban tennék, ha saját dolgukkal foglalkoznának és a szakma irányába való hatékonyabb munkájukra helyeznék a hangsúlyt, és nem a Séfklubot megkérdőjelezhetetlen szakmai munkáját igyekeznének lassítani. Mindenkinek jobb lenne, ha ki-ki a saját területén, de a személyes érdekekeit feladva a szakmai munkára helyezné a hangsúlyt. Elhangzott az is, hogy: „látva az egyesület munkáját, aki az Étrendet támadja, az a szakmát is támadja egyből és magáról állít ki bizonyítványt vele”.

Az elnök beszélt még az elmúlt hónap eredményeiről, mégpedig, hogy megállapodás született a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) és a Budapesti Vendéglátóipari és Humán Szakképzési Centrum (BVHSZC) vezetőjével, mely szerint a jövőben, a hatékonyabb szakmai munkásságuk érdekében együttműködnek.

A tagok, a következő hónapokra tervezett és ismertetett programokat, eseményeket és a már megkötött együttműködéseket örömmel fogadták.

Ezután Friedrich Antal , számolt be a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által életre hívott Ágazati Készség Tanácsának (ÁKT) terveiről, annak munkásságáról, valamint személyéhez köthető nagy súlyú eredményéről, mégpedig, hogy őt választották meg az ÁKT alelnökévé. Ez, ismerve a megújult Séfklub “korát”, annak életében is komoly sikerként könyvelhető el.

Végül a Benczúr hotel képviseletében Gráf Attila és Tégel Imre Séf ismertette a XX. Séfbálra tervezett újításokat, és a szervezés jelenlegi állását.

A taggyűlés a jövő évi versenyek átbeszélésével, megvitatásával folytatódott, valamint az ahhoz köthető zsűri ruha méretvételezése is megtörtént.

A Chef workshopnak a Szamos Mátyás Szakgimnázium és Szakközépiskola adott otthont. Nekik ezt, ezúton is köszönjük!

Forrás: https://oldalasmagazin.hu/ez-az-etrend-tenyleg-a-jovonek-epul/

***

"173 diák cukrász, pincér, szakács, eladó szakmákban mérte össze tudását több kategóriában. Az Ambrózia cukrászda hat tanulóval érkezett a versenyre köztük két „szamosos” diákkal: Nagy Dóra és Schapira Dávid (a fenti képen középen állnak). A cukrászok zsűrije: Erdős Hanna és Balogh Attila voltak." - Spekkerné Tánc Katalin igazgató.

A sajtóbeszámoló az alábbiakban olvasható:

  • Szakácsok, pincérek, eladók és cukrászok versenyeztek az ország egyik legnagyobb versenyén

Szombaton (2018. december 2-án. - szerk.) immár hatodik alkalommal rendezték meg az Illéssy Gasztro Kupa Országos Ételművészeti Versenyt az Illéssy Sándor Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskolában.

Toldi Attila igazgató köszöntőjében elhangzott, 26 település 26 iskolájából, 5 képzőhelyéről 173 versenyző érkezett az Illéssy Gasztro Kupára, ahol az élőmunkás, tehát a helyszínen végrehajtandó versenyfeladat – a szakácsok melegkonyhai főzése, a pincérek díszterítése, az eladók díszcsomagolása, a cukrászok tortadíszítése – kiemelten jellemző.

– Mára az ország egyik legnagyobb versenyéről beszélhetünk, így külön is köszönöm, hogy nevezéseikkel azzá tették, akik ma vállalták a megmérettetést.

– Igény van az ilyen jellegű versenyre, ahol a tanulók nem élvezhetik felkészítőik verseny közben nyújtható segítségét, hanem az előzetes felkészültség és a pillanatnyi forma dönt – mondta az iskolavezető, aki reményét fejezte ki, hogy a nap végén mindenki elmondhatja magáról, mindent megtett az általa kitűzött cél eléréséért.

A cukrászok Erdős Hanna olimpiai és világbajnoki aranyérmes cukrászmester, Balogh Attila mestercukrász, a szolnoki Édes Titok cukrászda tulajdonosa, a pincérek Gál Zoltán mesterfelszolgáló, a JNSZMKIK alelnöke, Csordás János mesterfelszolgáló, Horváth Ferenc olimpiai bronzérmes mesterszakács és mesterfelszolgáló.

A Schnitta Egyesület régiós elnöke, a szakácsok Boros László Venesz-díjas mesterszakács, Kőrössy Kálmán Venesz-díjas mesterszakács, Mile József világbajnoki aranyérmes mesterszakács, az eladó/kereskedők Eperjesi Judit mesterkereskedő

A Spar Magyarország Kft. kisújszállási üzletének vezetője, dr. Földi Kata docens, a Neumann János Egyetem szolnoki Gazdálkodási Karának oktatója előtt mutatták be mit tudnak.

A verseny ideje alatt a helyi és térségi kézművesek termékeiből vásárolhattak a látogatók, s közben megnézhették a tornateremben kiállított versenymunkákat is.

– A cukrászoknál a feladat mákos és diós bejgli sütése, három-három tányérdesszert és pohárkrém és egy dísztorta készítése volt – mondta Erdős Hanna, aki szerint most 99 %-ban a tanulók keze munkáját látták, ami jó.

– Az oktató ott volt a diák mellett, segítette a tanácsaival, ami a látványban is látszik, mert nem minden golyó egyforma, de a tanuló munkája a beigli vagy a torta is.

– Hiányolom, hogy a felnőtt cukrász artisztikában csak négyen indultak. Látványában van két glazur díszítéses munka, amiről nyugodtan ki merem mondani világszínvonalúak – mondta Hanna.

– A szakácsok a nyersanyag-kosárban lévő dolgokból két fő részére kell meleg főételt készíteni, majd kitálalni. Az alapanyagok mellé két alapanyagot hozhattak otthonról is. Egy-egy versenyzőnek két óra alatt kell elkészítenie a főételt csirkemell filéből vagy harcsából és a nyersanyag-kosárban lévő anyagokból hozzá körettel, mártással, raguval – tudtuk meg Kőrössy Kálmántól.

Daróczi Erzsébet

Forrás: https://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kozelet-jasz-nagykun-szolnok/szakacsok-pincerek-eladok-es-cukraszok-versenyeztek-az-orszag-egyik-legnagyobb-versenyen-galeria-912277/

***

  • Éremeső a Dobosnak...

A szakképzési centrum Dobos C. József Szakképző Iskolája is részt vett 2017.12.02-án az Illyés Gasztro Kupa Országos Ételművészeti Versenyen, nagyon szép sikerrel.

Pincér szakma:

Sillay Noémi és Németh Gábor: aranyérem

Felkészítő: Naszódi Katalin tanárnő

Szakács szakma:

Hajzer Dániel: ezüstérem

Jakab Károly: bronzérem

Felkészítő: Kozma Krisztina tanárnő

Büszkék vagyunk az elért sikereiknek. Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő tanáraiknak! (Az oklevelek alább láthatóak - szerk.)

A beszámolót írta: Erdélyiné Kiss Rita gyakorlati oktatásvezető

 

 

OM azonosító számunk: 203078

2017. december 18-ától már új helyen:

1068 Budapest, Rippl-Rónai utca 22-26. szám alatti épületben.

(A XIII. Huba utca 7. sz. alatt megszűnt az iroda.)